Vigasz
Mikor eljő az ősz, s hideg szèl fùj
arcomba,
Melegsèget az hoz fájó lelkembe,
Hogy tudom vagy.
S elkerülvén a kínos csendet, nem
kereslek.
Hagyom azt, hogy a tetteim
beszéljenek helyettem.
Nem bánom, hogy soha nem leszel
mellettem.
Vigasztal az a tudat, hogy létezel,
nem csak képzellek.
Mikor mellettem
vagy, s érzem illatod, tapintom bőröd,
Akkor tudom
nagyon, hogy te vagy kit akarok!
Mikor messzi
távol vagy tőlem kiszáll belőlem az èlet.
Elvesztem
kedvem,hogy nèlküled èljek!
S mikor vissza
tèrsz a nap is felragyog,
S gyönyörű
mosolyod újra rám ragyog, akkor tudom ismèt,
Te kellesz nagyon!
Névtelen szerző
Névtelen szerző
Majd ha egyszer vége lesz.
Majd, ha egyszer vége lesz a sok- sok
szenvedésnek,
Nézzétek el a vadásztól, ha egy
kicsit részeg.
Megszabadul a haláltól, sej haza
viszi az útja,
Kifelé áll a szenvedésből a szekere
rúdja..
II.
Odahaza száz ölelés, száz édes csók
várja,
Nem a hideg lövészárok, más lesz a
párnája.
Nem fütyöl a füle mellett sej csak
esti szellő,
Azt fütyöli a csatában ő volt a
legelső.
Névtelen szerző (1945. VI. )